Hírek

27 már
Olimpiai előkészületek itthon és Párizsban
A Magyar Olimpiai Bizottság főtitkárának, Fábián Lászlónak az előadását hallgathatták meg az érdeklődők kedden a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán. A korábbi olimpiai és világbajnok sportoló „Olimpiai előkészületek, magyar esélyek Párizsban” című prezentációjában bemutatta, miként kapcsolódik össze a sport és a gazdaság az ötkarikás játékok esetében.
27 már
Új sportborítást kapott a sportcsarnok
Ráncfelvarráson esett át a Kecskeméti János Tornacsarnok: a Debreceni Egyetem Böszörményi úton található sportcsarnoka új burkolatot kapott, kifestették és rendbe tették a világítását. A nyári EUG egyik kiemelt edzőközpontjának felújítása saját forrásból valósult meg.
27 már
Előnnyel a munkaerőpiacon
Valós szakmai tapasztalat, piacképes diploma, kiépülő kapcsolati tőke – ezek egyebek mellett a duális képzés előnyei – hangzott el a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a MAG Praktikum Gyakorlatszervező Központ közös Gyakornoki- és Duális Fórumán kedden. A rendezvényen csaknem ötven vállalat tájékoztatta az érdeklődő egyetemi hallgatókat a szakmai gyakorlati lehetőségekről.
26 már
Debreceni zenészhallgatók az ország élvonalában
Kiváló eredményeket értek el az idei Országos Rézfúvós és Ütőhangszeres Találkozón és Versenyen a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hallgatói. A DE tehetségei nagyon erős mezőnyben, több kategóriában is az első három között végeztek.
26 már
Richter Anna Díjjal ismerték el a GYTK csapatát
A gyógyszerészi pálya szépségeit bemutató filmsorozat elkészítésére nyert támogatást a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karának csapata a Richter Anna Díj jóvoltából. A 10 + 1 részes ismeretterjesztő alkotás a tervek szerint nagyjából egy év múlva kerülhet fel a legnagyobb internetes videómegosztóra.
25 már
Könyvek a jövő projektmenedzsereinek
Szakkönyveket adományozott a Debreceni Egyetem Műszaki Karán műszaki projektmenedzsment szakember szakirányú továbbképzésben tanulóknak a Projekt Management Institute szervezet Magyarországi Tagozata. A most induló képzést a munkaerőpiacon, a műszaki és IT területeken felmerülő egyre növekvő igények kielégítésére hozta létre az egyetem.
25 már
Tudományról első kézből
Új kezdeményezés – a felsőoktatást, a kutatást és a tudományos munkát népszerűsítő –, interaktív látogatás-sorozat indult útjára a Debreceni Egyetemen a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány (GTIDEA) Kiválósági PhD Ösztöndíj nyerteseinek közreműködésével. Elsőként az egri Nemzeti Tudósképző Akadémia és a Dobó István Gimnázium középiskolás diákjai ismerkedhettek meg az ösztöndíjasok tudományos munkájával.
22 már
Megjelent az első tavaszi Egyetemi Élet
Mit kaptak a Debreceni Egyetem joghallgatói a Felező és Végzős Bálon? Miként alakult ki évszázadok alatt a debreceni Dósa nádor tér jelenlegi arculata? Miért tűzték ki a Debreceni Egyetem zászlaját Afrika legmagasabb hegyének csúcsára és miként teljesített az alapszakasz végén a DEAC jégkorong csapata? Egyebek mellett ezekről lehet olvasni az Egyetemi Élet legújabb számában.
22 már
A magasban és a mélyben dolgozók biztonságáért
A legújabb biztonságtechnikai eszközök, megoldások mellett a vonatkozó munkabiztonsági szabályokat is áttekintették a Debreceni Egyetem Műszaki Karán pénteken rendezett Zuhanásbiztonsági Szakmai Napon. Ezek ismerete kiemelt jelentőségű, hiszen bár a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma kis mértékben mérséklődött tavaly Magyarországon, a súlyos, csonkolással járó esetek száma jelentősen növekedett.
21 már
Adatbázisokkal és programokkal ismerkedtek a doktoranduszok
A publikációs stratégiákról, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár kutatás- és publikációs támogatási tevékenységéről tájékozódtak a fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kiválósági PhD Ösztöndíjával elismert hallgatók. A fiatal kutatók többek között áttekintették a DEENK honlapján elérhető szolgáltatásokat, a hivatkozást segítő szoftvereket, a rangos publikációkkal elnyerhető pályázati lehetőségeket és megismerkedhett

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.