Hírek

29 szep
Nemzetközi konferencia a Német Lovagrendről
A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Történelmi Intézetének szervezésében rendezi kétnapos szakmai tanácskozását szeptember 29-30-án az Internationale Historische Kommission zur Erforschung des Deutschen Ordens (Nemzetközi Történész Társaság a Német Lovagrend kutatására).
29 szep
Kiváló hallgatókat díjaztak Hajdúböszörményben
Minden eddiginél több, összesen hat hallgató nyerte el idén a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán. Az elismerést igazoló okleveleiket szerdán vehették át.
29 szep
Modellváltás után – elnöki értékelés az első évről
Az oktatási, tudományos és innovációs teljesítmények tekintetében a meghatározó európai egyetemek szintjének elérését tűzte ki célul a Debreceni Egyetem, ehhez szükség van az ösztönző rendszerre, és olyan kutatási eredményekre, amelyek a gazdasági szféra számára is hasznosíthatók – fogalmazott Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, aki a tavaly augusztusi modellváltás óta eltelt egy évet értékelte a Campus Rádión
29 szep
Lengyel vendégek az Egészségtudományi Karon
A gliwicei Silesian University of Technology Oktatási és Kommunikációs Intézetének professzorai látogattak a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Karára. A lengyel delegáció azzal a céllal érkezett, hogy tárgyaljanak a két intézmény közötti oktatási együttműködési lehetőségekről és megismerjék az ETK képzési portfólióját.
28 szep
A Műszaki Kar ösztöndíjasai
A Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat elnyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Műszaki Kara szerdán. Ebben a tanévben a kar tucatnyi diákja részesül a havi 40 ezer forintos támogatásban 10 hónapon keresztül.
28 szep
Kutatók Éjszakája: fesztiválhangulat a Szolnok Campuson
A legújabb biológiai vizsgálati módszerekről, az egészséges táplálkozáshoz kötődő tévhitekről és az ERASMUS+ ösztöndíjprogram-kínálta lehetőségekről is hallhatnak a Debreceni Egyetem Szolnok Campusára látogatók a Kutatók Éjszakáján. Bemutatkozik az Egészségtudományi és a Gazdaságtudományi Kar, emellett koncertekkel és látványos kísérletekkel is készülnek a szervezők.
28 szep
Cambridge-i tehetséggondozó programban a TTK hallgatói
Kilenc héten át fejleszthette képességeit a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának három hallgatója a Cambridge-i Egyetem képzésén. A debreceniek az elsők, akik Magyarországról bekapcsolódhattak a világ harmadik legrégebbi, folyamatosan működő felsőoktatási intézményének tehetséggondozó programjába.
27 szep
Életmentőket avatnak a Kutatók Éjszakáján
Nyolc tudományos előadást és számos látványos kísérőprogramot kínál a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozatban a Debreceni Egyetem Egészségtudományi Kara Nyíregyházán. Az intézmény célja, hogy felhívja a figyelmet oktatási kínálatára és vonzóvá tegye szakirányú képzéseit a jövő egészségügyi és szociális szakemberei számára.
27 szep
Ha egyetemi foci, akkor Buzánszky
Újra rekordszámú csapat nevezett a Buzánszky Jenő Labdarúgó Egyetemi Kupára (BJLEK), melyen ezúttal is megrendezik a női divízió mérkőzéseit is. Az ellenfeleket hétfőn sorsolták ki a Nagyerdei Stadionban.
27 szep
Tutorok a GYTK-n a tudományos utánpótlásért
Egyre jobb hatásfokkal működik a néhány éve bevezetett tudományos tutori rendszer a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A tutorok számos területen segítik a hallgatókat, hozzájárulnak a kar tudományos utánpótlásának biztosításához.

Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.